Matty
Matty Baranya megye déli határánál, a Dráva közelében fekvő település. Közúton közelíthető meg, az autóbuszjárat közlekedik rendszeresen. Földrajzi helyzetéből adódóan a megye legmelegebb területe: az évi középhőmérséklet magas, a csapadék viszont kevés. A település utcái az igazi falusi nyugalmat tükrözik, itt még megtalálhatóak az eredeti, vályogból készült, régi parasztházak.
Matty neve először 1211-ben bukkan fel az írásos emlékekben, egyesek szerint, a Mot, Mod, Mogy személynévből ered. De a 14. század közepén Moch alakban is említik. A falu lakói viszonylag nagy területen, szétszórtan éltek, aztán a török hódoltság alatt a támadások elől a mocsarakkal védett helyre menekültek, s telepedtek le. Innen eredhet, hogy a falu egy 1754-es egyházi névtárban Mocs néven szerepel. A kezdetektől magyarok lakta település, az egyéb nemzetiségű - német, horvát, szláv - lakosok száma elenyésző volt. A II. világháborúban a falu súlyos károkat szenvedett, a teljes lakosságot ki kellett menekíteni. A lakosság többsége református, kevesebben vannak a római katolikusok. A környék bőven tartogat látnivalókat: érdemes megnézni a Madár-emlékparkot a Három folyó túraútvonal mentén és a Dráva-menti természetvédelmi területet.
|